A fordított objektíves fotózás következő részéhez már csak 1 kiegészítő hiányzik. Remélhetőleg nemsokára megérkezik postán és akkor végre nekiláthatok a bejegyzésnek.

Addig is, hogy a kis M42-es Pentacon 2,8/29mm (a majdani bejegyzés egyik főszereplője) ne unatkozzon a fiókban, elvittem magammal a Csepel Művekbe. Általában évente egyszer-kétszer elmegyek a Vasművekbe, mert igazán varázslatos hely. Bár több részén modern kis- és nagykerek üzletei vagy más vállakozások telephelyei épültek, a hatalmas területen bőven maradtak még ódon hangulatú, eredeti állapotban lévő téglaházak. Remekül illik hozzá a régi szabványú manuális objektív.

Mivel a Pentacon egy sima adapterrel csatlakozott a Canon gépvázamhoz, így a beállított rekeszhez nagyjából megadott záridő értékeknél szükség volt mindig 1-2 próbaképre. A jól megszokott autofókusz hiányában pedig kicsit továbbtartott egy-egy kompozíció ellenőrzése a keresőben, de végeredményben tetszett, hogy fix gyújtótávolságra és több manuális beállításra voltam kényszerítve.


 

Egy kicsit bővebben a híres Csepel Művekről. A közel 200 hektáros terület igencsak nagy változásokon ment keresztül mióta a Weiss-fivérek 1892-ben letették az alapokat. Kezdetben volt itt Fémmű, Csőüzem és Acélmű. Az I. világháború alatt hadiüzemként működött és addigra a kezdeti 25 fős létszám 25 ezerre ! nőtt. 1927-től repülőgépek és egyéb gépek pl. traktorok valamint kerékpárok gyártása is elkezdődött. A II. világháború súlyos veszteségeket okozott a gyáróriásban, de 1945-től az akkori politikának köszönhetően az aranykorát élte. Az egyközpontúság elvén alapuló a "gombostűtől a repülőgépig" szemlélet az 1950-es években ért véget. Komoly szervezeti átalakítások után a gyáregységek önálló vállalkozásokká váltak és ezek összevonásával 1952-ben megalakult a Csepel Vas- és Fémmű Tröszt. Ezután további 5 éves tervszakaszokban újabb komoly változtatások következtek a termelés hatékonyságának növelése, valamint a jobb technológia és eszközkihasználás érdekében. A romló pénzügyi helyzetek miatt 1983-ban felbomlott a Tröszt és a 89-es rendszerváltás magával hozta a privatizációk időszakát. Az akkori átalakulási törvény lehetővé tette a magánvállalatok létrejöttét. A Csepel Művek vállalatai és gyáregységei különböző módon próbáltak fennmaradni. Mára közel 400 vállalkozásból alig 5%-nak van köze a régi CSM-hez. Jövöjéről nem sokat tudni, pedig 17 épülete áll örökségvédelmi oltalom alatt és további 30 is javasolható lenne.

(forrás: Szabó Sándor: A Csepel Művek iparterületének átalakulása a rendszerváltozás óta eltelt időszakban)

 

Ami mindig megfog, amikor arra járok az a téglaépületek és az ég felé nyújtózó kémények. Szinte elképzelhetetlen, hogy valaha többezer ember nyüzsgött ezekben az utcákban (a nevük is komoly segítség lehetett akkoriban: Nagykalapács, Gépgyár, Színesfém, Varrógépgyár, Motorkerékpár, Esztergályos, Öntöde, Célgép, Tekercselő stb. utca)

Amerre csak néz az ember mindenhol a múlt egy darabja: régi rozsdás fémelemek, korhadt ajtók, toldozott-foltozott növénnyel benőtt romok, rengeteg cső és fém.



Sok helyen megtalálni a különböző figyelmeztető táblákat:

Jövőre is elkanyarodok majd a Művek felé.