Makrofotózás fordított objektívvel 2.

Jóval korábbra terveztem ezt a bejegyzést, de most jutottam el még csak a megírásához. Igaz közben gyakoroltam is a technikát rendesen. Az első részben a szimplán fordított 50-es obi volt a téma méghozzá közgyűrűsoron. Másik kéznél lévő módszer a kitobi megfordítva, ami 18-55 esetében elég brutális tud lenni. Előny ugyan a zoom lehetősége, de minél nagyobb a látószög annál durvább a leképezés és egyben a mélységélességi sík is igencsak minimálisra szűkül. Ezek a módszer hatalmas hátrányai. Nagy homály elől, nagy homály hátul és a témának megfelelően picinek kell lennie, hogy a képen téma lehessen. Nem véletlenül népszerű módszer a  rovarszemfotóknál ez a technika. További nehézséget okoz a tárgytávolság csökkenése valamint a téma beárnyékolása is. Itt már sokszor szükség lehet a vakus megoldásokra vagy egyéb megvilágításra.

Sokat kutattam makrózásom ezen fázisában az objektívek terén. Olvastam hazai és külföldi fórumokat, megkérdeztem makrós ismerősöket és kicsit belekavarodtam a régi idők fényképezőgépeibe. Próbáltam a fix klasszikus 50-es obit, aminél rögtön jött az automatikából adódó probléma. De (gondolom Nikonéknál is) a mélységélesség vagy blendebeugrasztó gombbal itt van egy trükk. Simán feltéve az obit beugrasztjuk a gombbal a blendét és nyomva tartva! levesszük, majd fordítva tesszük vissza (persze a megfelelő fordítógyűrűvel az elején). Nem érdemes a rekeszt túl szűkre állítani, már 8 vagy 11-es értéknél is jelentősen "besötétedik" amint a keresőbe tekintünk.

1. Fordított automata fix obi (28, 35, 40, 50mm) vagy kitobi (18-55mm)

Előny, hogy kitobi általában alapobi a fotós készletben, az 50 1.8 is a kötelező darabok közé tartozik és használtan baráti áron beszerezhetőek. Fontos tudni, hogy nem mindegyik gépen van ez a blendebeugrasztás pl Canon 1000D-n nincs. Nikonok esetében sajnos nem vagyok jártas annyira a típusokban, de a gépek többségénél biztosan van ilyen lehetőség.

2. Fordított fix manuális objektívek (28,35,40,50mm)

Amikor eljutottam a fordított objektíves módszerhez páran ajánlották a régebbi fix objektíveket. Pl. Pentax, Minolta, Pentacon, Tokina. A régi objektívek jó része az úgynevezett M42-esek közé tartozik, azaz az 42mm-es szabványhoz, ahol a csatlakozás menetes volt és nem a mostaniakhoz hasonló bajonett. A fotós csak szimplán betekerte a vázba pl. egy Praktica vagy Zenit gépbe. Először még kicsit visszapattantam a témáról, azt gondoltam, hogy ez túl bonyolult, de később, mikor megint csak előkerült a fordított objektív téma meggyőztek, hogy itt találhatok egyszerű és olcsó megoldást.

A külföldi, főleg amerikai fórumokról megtudtam, hogy nem mindegyik objektív alkalmas erre a fordított technikára. Az optikai-fizikai törvények miatt megfordítva az általános obit valóban szenzációs nagyítást tapasztalhatunk ám mégsem adnak ugyanolyan eredményt. Van egy kedvenc Pentacon 29mm-es obim, amit kimondottan szeretek ósdi épületeknél használni, de megfordítva szinte nincs igazán éles pont a képen. Időközben az egyik kedvenc fotós boltomban is hasonlóan extrém makrósba botlottam, aki szintén sokat segített (köszönet az Optiform munkatársának:) ).

Előnye a régi manuális obiknak, hogy párezer forintért beszerezhetőek, a blende manuálisan állítható bármikor, a hozzá való adapter is hamar és olcsón fellelhető a neten.

Megvan a módszer, megvan a technika, már csak a megfelelő téma hiányzik. Tekintve, hogy sokszor a téma vezeti az embert eddig, így ez nem okozhat gondot. Nálam a pókok határozása volt az egyik elindító ok. Karl Csaba rovarász és pókász ismerősöm többször kért segítséget egész közeli, nagy leképezésű fotókhoz. Sok kisebb méretű pókfajnál ugyanis a szemek elhelyezkedése és a potroh mintázata segíthetnek a pontos határozásban. Engem pedig rabul ejtett, hogy tényleg mennyire másképp rendeződnek a szemek a fajoknál.

Azonban sokszor a kevesebb néha több. Egy idő után rájöttem, hogy a módszer tágabban varázslatos háttérrel szolgál és sokkal barátságosabb mondjuk rovaroknál, mintsem egy túl közeli rovarpofa részlet. Ami komolyabb gyakorlást igényel az a kézből való fordított obis makrózás. Nagyon nehéz bemozdulásmentes, igazán jól eltalált éles képet lőni, annyira kicsi az élességi sík. Aki ennél többet szeretne kihozni az élességből, annak érdemes olvasgatni a focus stacking módszerről bővebben. Itt több (gyakran akár 100 feletti) fokozatosan elcsúsztatott élességi síkú képből összetéve alakul ki egy nagy leképezésű, mégis szinte végig éles kép. Külön topik az Index fórumon: link

Néhány kép a  próbálkazásaim közül:

Fordított automata 50-es:

Fordított 28mm-es manuális obi:


 

Következő bejegyzésem az idei nagyutamról, a vadnyugati túrámról fog szólni.


Pentaconnal a Vasművekben

A fordított objektíves fotózás következő részéhez már csak 1 kiegészítő hiányzik. Remélhetőleg nemsokára megérkezik postán és akkor végre nekiláthatok a bejegyzésnek.

Addig is, hogy a kis M42-es Pentacon 2,8/29mm (a majdani bejegyzés egyik főszereplője) ne unatkozzon a fiókban, elvittem magammal a Csepel Művekbe. Általában évente egyszer-kétszer elmegyek a Vasművekbe, mert igazán varázslatos hely. Bár több részén modern kis- és nagykerek üzletei vagy más vállakozások telephelyei épültek, a hatalmas területen bőven maradtak még ódon hangulatú, eredeti állapotban lévő téglaházak. Remekül illik hozzá a régi szabványú manuális objektív.

Mivel a Pentacon egy sima adapterrel csatlakozott a Canon gépvázamhoz, így a beállított rekeszhez nagyjából megadott záridő értékeknél szükség volt mindig 1-2 próbaképre. A jól megszokott autofókusz hiányában pedig kicsit továbbtartott egy-egy kompozíció ellenőrzése a keresőben, de végeredményben tetszett, hogy fix gyújtótávolságra és több manuális beállításra voltam kényszerítve.


 

Egy kicsit bővebben a híres Csepel Művekről. A közel 200 hektáros terület igencsak nagy változásokon ment keresztül mióta a Weiss-fivérek 1892-ben letették az alapokat. Kezdetben volt itt Fémmű, Csőüzem és Acélmű. Az I. világháború alatt hadiüzemként működött és addigra a kezdeti 25 fős létszám 25 ezerre ! nőtt. 1927-től repülőgépek és egyéb gépek pl. traktorok valamint kerékpárok gyártása is elkezdődött. A II. világháború súlyos veszteségeket okozott a gyáróriásban, de 1945-től az akkori politikának köszönhetően az aranykorát élte. Az egyközpontúság elvén alapuló a "gombostűtől a repülőgépig" szemlélet az 1950-es években ért véget. Komoly szervezeti átalakítások után a gyáregységek önálló vállalkozásokká váltak és ezek összevonásával 1952-ben megalakult a Csepel Vas- és Fémmű Tröszt. Ezután további 5 éves tervszakaszokban újabb komoly változtatások következtek a termelés hatékonyságának növelése, valamint a jobb technológia és eszközkihasználás érdekében. A romló pénzügyi helyzetek miatt 1983-ban felbomlott a Tröszt és a 89-es rendszerváltás magával hozta a privatizációk időszakát. Az akkori átalakulási törvény lehetővé tette a magánvállalatok létrejöttét. A Csepel Művek vállalatai és gyáregységei különböző módon próbáltak fennmaradni. Mára közel 400 vállalkozásból alig 5%-nak van köze a régi CSM-hez. Jövöjéről nem sokat tudni, pedig 17 épülete áll örökségvédelmi oltalom alatt és további 30 is javasolható lenne.

(forrás: Szabó Sándor: A Csepel Művek iparterületének átalakulása a rendszerváltozás óta eltelt időszakban)

 

Ami mindig megfog, amikor arra járok az a téglaépületek és az ég felé nyújtózó kémények. Szinte elképzelhetetlen, hogy valaha többezer ember nyüzsgött ezekben az utcákban (a nevük is komoly segítség lehetett akkoriban: Nagykalapács, Gépgyár, Színesfém, Varrógépgyár, Motorkerékpár, Esztergályos, Öntöde, Célgép, Tekercselő stb. utca)

Amerre csak néz az ember mindenhol a múlt egy darabja: régi rozsdás fémelemek, korhadt ajtók, toldozott-foltozott növénnyel benőtt romok, rengeteg cső és fém.



Sok helyen megtalálni a különböző figyelmeztető táblákat:

Jövőre is elkanyarodok majd a Művek felé.

 

Címkefelhő
Feedek
Megosztás