Liebster Award - blogos díj

Nemrégiben kaptam egy levelet. Csépányi Marcsi, a http://lelkesszavak.cafeblog.hu/ írója küldte nekem a Liebster Award emblémáját. Először nem tudtam pontosan miért is ért a megtiszteltetés, de utána olvastam miről is van szó. Ezúton is köszönöm neki!

 

Ez egy igazán kedves, egészen népszerű gesztus és ötlet szerintem, amely világszerte elterjedt. Azért is tetszik, mert  egészen sok más témájú remek blogra is lelhetünk, ha utána nézünk a díjazottaknak.

 

Többféle szabály is létezik, ezek főleg a kérdések és a blogok számában tér csak el. Amit én kaptam, annak a következők  a szabályai:

- egy blogbejegyzésben megemlíteni és köszönetet mondani annak, akitől kaptuk a díjat

- válaszolni a feltett kérdésekre, ez 4 db

- 4 random tényt megosztani magunkról

- 11 kedvenc blognak továbbadni a díjat, emailben is értesíteni őket


Lássuk Marcsi kérdéseit:

1. Mit tartasz a legnagyobb sikerednek a blogod indulása óta?

Eleinte a saját fejlődésemet szerettem volna nyomon követni a makrofotózásban, végül azt vettem észre, hogy többen írnak és kérdeznek tőlem. Legnagyobb sikernek a a pókos bejegyzésemet tartom, amelyik a legnézetteb az összes bejegyzésem közül. Remélem hatására páran másképp tekintenek a pókokra.

2. Van-e olyan témád, amit már régóta érlelsz magadban, de még nem jött szembe az alkalom, a színhely?

Az afrikai elefántokról szívesen írnék, régi nagy szerelmem Kenya és az Amboseli Nemzeti Park.

3. Gondoltál-e már arra, hogy a "termést" saját kiadásban publikálod?

Eddig csak magam számára vagy ajándékba készíttettem fotókönyvet, albumot. Rengeteg csodaszép fotóalbum van, ki tudja talán majd egyszer az afrikai elefántokról vagy a pókokról lesz publikáció:)

4. Itt a nyár, a feltöltődés ideje. Neked mi jelenti a feltöltődést?

Sokszor hangulattól, életszakasztól függ. Van hogy az, amikor csak fél napig nézem miként nő a fű a kertben. Máskor viszont az igazán aktív, utazós-fotós kirándulás.

4 random tény rólam:

szeretem a pókokat, 2 napnál tovább nehezen bírom leves nélkül, nem szeretek futni, nagy kedvencem a Star Wars klasszikus trilógiája (IV-VI.)


Végül pedig a 11 blog, amiket kedvelek, témájukat tekintve főleg fotózással vagy filmekkel, esetleg bohósággal kapcsolatosak, nekik szeretném tovább adni a Liebster Award plakettjét:

http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/ mindig meglepő tények és fotók

http://filmvilag.blog.hu/ remek ajánlók

http://smokingbarrels.blog.hu/ szintén egy filmes blog

http://supernaturalmovies.blog.hu/ filmkritikák

http://akoskiss.blogspot.de/ fotózásról sok témában

http://tekasztorik.blog.hu/ teljesen elvetemülten humoros blog

http://alfimacsek.cafeblog.hu/ a macskák igazi világuralkodók

http://madarvedogolyokapkodo.blogspot.de/ természet- és állatvédelem remek fotókkal

http://blog.volgyiattila.hu/ jó pár hasznos tippet olvastam már  tőle

http://maimanohaz.blog.hu/ mindig tele érdekességekkel

http://blog.csorge.hu/ a pihe, amely többször is leszállt elém a virtuális nethullámokon

 

A kérdéseim számukra:

1. Melyik volt az eddigi legnépszerűbb bejegyzés, írás a blogodban/blogotokban?

2. Mi a célod/célotok a bloggal, miért kezdted/kezdtétek el írni?

3. Mennyire viseled/viselitek jól a blogoddal kapcsolatos esetleges negatív kritikákat, leveleket?

4. Mi volt az idei nagy elhatározásod/elhatározásotok a bloggal kapcsolatban vagy valami amiről mindenképp szerettél/szeretettek volna írni?

 


A tűz és a jég szigetén - Izland

Vadnyugati barangolásaim után nem sokkal újabb kalandokba vágtam. Érdekes módon eleinte nem vonzott túlságosan ez a hely, pedig mindenhonnan azt hallottam, hogy egy elképesztő geológiai csoda. Aztán egy előadás és képes vetítés teljesen egyértelművé tette számomra, hogy bizony ide mégiscsak szeretnék elmenni. Gleccserek, jég, gejzírek, pónik, még több jég, morózus, Gyűrűk Ura hangulatú sötét tengerpart és megint csak jegek, no és még valami, ami az i-re a pontot tette: a Sarki fény. Innentől Izland aztán végképp biztos úticélommá vált. Nem meglepő módon így hirtelen azon kaptam magam, hogy mire épphogy befejeztem az amerikai képek rendezését és feldolgozását, már pakolhattam is a márciusi izlandi workshopra.

A hat órás koppenhágai várakozás és nem kevés rázkódás után leszállt a gép Izlandon. Aprócska reptér, szállásunk alig 200m-re, azonban alighogy kiértünk a kis csapattal az ajtón, a jeges-havas borzalmas miazma úgy képen vágott minket laza 50-60 km/h-val, hogy alig győztük az usankáinkat a fejünkbe húzni és felráncigálni minden létező cipzárt a kabátunkon. Extrém welcome volt ez a javából! Ottlétünk alatt a sziget ehhez hasonlóan és még ennél is morcosabban viselkedett. Halkan mertem néha mondani (nehogy még egy vulkánt is ránk szabadítson), hogy tuti nőből van ez a sziget, mert ilyen hisztis fúriaságot természettől én még nem éltem. Fúria Izlandia tehát köpködött ránk mindenféle halmazállagú hideg csapadékot és sokszor ezek mixelt változatait is. Ehhez kedvesen mínusz fokokat és orkán szelet is szervírozott, de nem adtuk fel, mert amikor nagy ritkán kegyesen ránk mosolygott, akkor igazán varázslatos hangulatokat sikerült megfotóznunk.

Bár elég zordan fogadott minket a sziget, a hirtelen tavaszi tél jótékony hatással volt a tájra. Az amúgy monotonon sárgás-barnás vidék a friss porhóval hintve varázslatos grafikus formákat láttatott. Nem győztem kattogtatni a gépemet.

A pár éve Európa légterét megbénító Eyjafjallajökull vulkán környékén is jártunk. Egy megcsúszás következtében sikerült is az egyik lávakövön felhasítanom a jobb térdemet, amin így Izland örökre megmaradó nyomát hagyta egy félköríves heg formájában. Túratársaim külsőleg felajánlották az azonnali pálinkás fertőtlenítést, de inkább belsőleg alkalmaztam a hazai párlatot.

A kisebb körtúra során sok tipikus izlandi kislovat láttunk. Hihetetlen sztoikus nyugalommal tűrték a legkeményebb hóvihart is. Sörényükre, szőrükre ráfagyott a hó ez azonban egyáltalán nem szegte tavaszi üzekedési kedvüket. A csődörök össze-összekaptak, felágaskodtak és harapták egymást. Kis idő elteltével hozzánk már barátságosan dugták a nózijukat.

Azért a klasszikus turistalátványosságok sem maradhattak ki. A Strókkur (Köpülő) gejzír néhány percenkénti kitörése egészen gyermeki rácsodálkozással és örömmel töltött el. Egészen közel lehet menni és látni, ahogy ütemesen emelkedik a vízszint, majd hangos robajjal tör ki több méter magasba.

Izland vízesésekben is bővelkedik. Az már tényleg külön giccs kategória, hogy hóesésben és szivárvánnyal láthattuk. De ezen már meg sem lepődtünk Fúria Ájlenden. :)

A legdurvább vihar a Gullfoss-vízesésnél ért minket. Amikor már a kötélkerítésbe kapaszkopdva igyekeztem egy helyben maradni, elgondolkoztam, hogy tulajdonképpen mi a fenét is csinálok?! Mert megállni nem tudok a lábamon, nemhogy fotózni! A sorozatlövésből azért sikerült egy-két élesebb kép. Szerintem így havasan, kékesen a legszebb, legalábbis végigböngészve előzetesen a netet, nagyon reménykedtem egy ilyen képben.

Autózásaink közben külön is megálltunk, ha épp valami szépség került elénk. Így sikerült ezt a tájat is konkrétan kb. 10 perces vihar előtti csendben megfotózni:

Visszaúton az egyik szállásra pedig az egyetlen szép naplemente:

Norvégiára hajazó hangulat:

A legizgalmasabb helyszín Jökursárlón és környéke volt. A sötét part jégtömbökkel, a gleccserek és a ritka szépségű jégbarlangok sok fotós bakancslistáján fent vannak. Az pedig, hogy a legnyugodtabb és legszélcsendesebb éjjelen a Sarki fényt is sikerült látnom, na az tényleg hatalmas és felejthetetlen élmény.

A part jegei hajnalban is bőszen fotózásra sarkalltak:

Megunva a jegeket a szintén tavaszt érző, egymást kergető fókákat fotóztam:

A gleccserek alatti jégbarlangokba külön kísérettel és nagyon hosszadalmas szervezéssel lehet bejutni. Nagyon nagy szerencsével és túravezetőnk kitartó küzdésének hála az utolsó pillanatban (az áradások miatt) sikerült bemennünk az egyikbe. Megjárva a navahó kanyonokat is már ritka szerencsésnek tartottam magam, de ennek ellentettjeként ugyanezt jegeskékben is átélni már tényleg szavakat sem találtam. És most sem találok. Elképesztő egy hely. Kúsztunk-másztunk itt is, egyensúlyozva a fotós hátizsákokal és állványokkal, persze a jóképű, fiatal, szőke izlandi vezetőnk segítő kezét is kihasználva:)

Visszaúton Keflavik felé Vík igazán különlegesen borongós partján fotóztunk. Kítűnő helyszín a fekete-fehér képek kedvelőinek.

Kiszámíthatatlansága miatt nem tudom valaha vissza mernék-e menni Izlandra, mint fotós. Talán ha hosszabb időt lehetne ott tölteni, akkor igen. Mindenesetre nagyon örülök, hogy a nehézségek és küzdések mellett sikerült Izland szebbik arcát is meglátni.

További képek az albumban: link


Vadnyugati kalandok

Néhány évvel ezelőtt 3 hetet tölthettem USA keleti részén több államot is bejárva. Akkor nem volt lehetőségem átrepülni a Grand Canyonhoz és Las Vegasba, de elhatároztam, hogy a nyugati partra is mindenképp elmegyek egyszer.

Az egyik dolog amiért örülök, hogy belecsöppentem a fotózásba az a különleges tartalom, ami az életszemléletemet bővítette: a részletekre figyelés, apró csodák meglátása, játék a fényekkel, a tér és kétdimenzió kapcsolata; a másik pedig, hogy több értékes embert is megismertem, akiknek a természet és fotózás ugyanúgy egy varázslatos világot jelent, mint nekem. Így tavaly csatlakozhattam egy workshophoz, amelyet az Egyesült Államok nyugati részére, a nagyobb nemzeti parkokba szerveztek.

Ekkor jött azonban a 2013 őszi nagy amerikai shutdown. A költségvetés el nem fogadásával és a politikai csatározások eredményeképp bezárták a nemzeti parkokat. Nekünk pedig a szállásaink mind a nemzeti parkok területén volt. Túravezetőnk hihetetlen munkával pár nap alatt tervezte át a 12 napos utunkat 2 héttel az indulás előtt. Helyi közösségek és vezetők végül azt is elérték, hogy néhány parkot külön költségen 10 napra megnyissanak, így a Grand Canyonba szerencsére bejutottunk, azt tényleg nagyon sajnáltam volna ha kihagyjuk. Persze ottlétünk ideje alatt megszűnt a shutdown, de nem lehetett akkor már semmit sem visszaszervezni, igaz nem is kellett, mert addigra a túra végén jártunk és közben teljesen más kisebb parkokba mentünk, amik kárpótoltak a kihagyottakért.

Közepesnél kicsit nagyobb bőrönd - fotós hátizsák - laptop táska - bevetős dzseki (keki színű, sok zsebes, kapucnis szokásos fotós kabátom, amit egyszer egy kisboltban vettem kemény 700 Ft-ért és hihetetlenül kiszolgálja az árát:) ) kombóval feldíszitve vigyorogva válaszoltam a check in pultnál az ott ülő hölgynek az Úticél? kérdésére, hogy Végállomás Lász Véééégááász :) és percekig nem is mászott le a vigyor az arcomról. Na jó ennyire részletesen azért nem fogok mesélni, mert képesek lesznek páran a felénél abbahagyni, ha túl hosszú, pedig a végén is sok érdekesség várható.

A csapatból csak néhány embert ismertem, összesen 16-an voltunk. Körutunkat tehát Las Vegasból kezdtük, ahova jó egy napos utazással érkeztünk kétszeri átszállással. Londonban a sok átvizsgálás miatt perceken múlt, hogy el ne menjen a gép nélkülünk, külön feltartotta a csapat egyik fele mi meg lélekszakadva futottunk, mint a filmekben a romantikus hős a szerelme után.

Az első képkockákat a Valley of Fire State Park vörös homokköves vidékén kattinthattam. Nem véletlenül volt több sci-fi film jelenetének helyszíne ez a park, hiszen valóban olyan érzés, mintha a Marsra került volna az ember.

A naplemente varázslatosan színessé változtatta a völgyet, mintha egy óriás kente volna szét a különböző rétegeket játékos kedvében:

Egyik nagy kedvencem ez a rész, itt már az éjszakai nemalvásból és a késői nehéz vacsora hatásaként enyhe gyomorrontásból kigyógyulva vidáman majszoltam a müzliszeletemet a hihetetlen nyugalomban és csendben:

A shutdown miatt szintén pótmegoldásként jutottunk el a Coral Pink Sand Dunes állami parkba, ahol szomorúan néztem miként quadoznak keresztbe-kasul a dűnéken. Miután az egyik elhagyta a kabátját a dűnén, visszaballagtam a parkolóba, útközben pár előtér jellegű korót lefotóztam, majd konkrétan a wc mellől lőttem meg az egyik kedvenc viharos képemet.

Az "előtér" kóró:

Amikor tényleg leszakad az ég:


Nagyon vártam, hogy a navajo földek csodás kanyonvilágába érjünk. Az Anyatermészet varázslatos és misztikus helyeket hozott létre a szél, a víz és a föld erejével. Mai napig is kizárólag engedéllyel és indián kísérővel lehet bemenni a kanyonokba, melyek különböző állatokról kapták nevüket: Bagoly, Csörgőkígyó, Antilop, Hegyi Birka. És nem véletlenül, a Csörgőkígyó kanyonban minden reggel végigmennek az indiánok és kiteszik a kígyókat,  a Bagolyban pedig 2 szép nagy bagoly is pihent az árnyékos sziklazugokban.

Bagoly kanyon:

Hegyi Birka kanyon:

Külön öröm volt számomra, hogy igazi vad tarantulát is fotózhattam az egyik kanyon falán:

Az Antilop kanyon "medvéje":


Nem messze a kanyonoktól található a híres Colorado folyó kanyarulat: a Horseshoe Bend, azaz Patkó kanyon. A teljesen sík területen egyszer csak egy figyelmeztető tábla (saját felelősségre, életveszély, lezuhanhatsz, különösen balesetveszélyes stb.), majd hirtelen a hatalmas szakadék tárul az arrajáró szeme elé. A mélység tényleg szédítő, főleg ha közben a kamerába is néz az ember, majd hirtelen fel. Kell egy kis idő mire hozzászokik a szem a távlatokhoz. Az ücsörgő alak én vagyok a képen:) Kiállni nem mertem volna, van épp elég leesett felszerelés az alján és nem egy fotós is zuhant már le itt sajnos.

A kanyonok után a klasszikus vadnyugaton folytattuk a túrát. A Monument Valley Egyujjas kesztyűi és Totem sziklája ismerős lehet a western filmek kedvelőinek.


A Hold fénye pedig még különlegesebb hangulatot ad a tájnak:

A túra már eddig is rengeteg csodás élménnyel gazdagított, de még csak a felénél tartottunk. A következő állomásunk maga a GrAAAAnd Canyon volt, amire ez eredeti tervtől eltérően nem 2 nap, hanem csak fél napunk maradt. Ez alatt a pár óra alatt klasszikus turistaként buszoztunk a perem néhány kilátópontja között, majd az egyik nagyobbiknál megvártuk a naplementét. Gyönyörű tiszta időnk volt, ráadásul a telihold kelte szinte egyidőben volt a naplementével egymással szemben, így még a lemenő nap fényei visszaverődtek a sziklákról, de már a Hold fénye is bevilágította a tájat. Felejthetetlen élmény volt, néhány kép után már csak ültem az egyik kiálló sziklán és a retinámra rögzítettem a látványt.

Felejthetetlen élmény:

Útban a Death Valley felé benéztünk két kisebb ámde annál érdekesebb helyre: a Painted Desert és Petrified Forest Nemzeti Parkba. Elképesztő távlatok és felfoghatatlan színek jellemzik ezt a vidéket. Itt található a világ legnagyobb mennyiségű és legszínesebb megkövesedettt faállománya. Messziről nézve olyan, mintha frissen vágott  farönkök hevernének mindenhol, de közelebbről megnézve a hosszú évek alatt kvarcásvánnyá kristályosodtak a régen vulkáni hamu alá került fák.

California és Nevada határán fekszik a legek parkjaként is ismert Death Valley - Halálvölgy: Észak-Amerika legszárazabb és legforróbb helye, valamint itt van a legalacsonyabb pont is, a Badwater medence, amely 86 méterrel a tengerszint alatt fekszik. Különböző részein teljesen eltérő természeti csodák találhatóak, egy igazi fotós paradicsom. Az Artist's palette színes sziklái, az Ördög golfpályája, a tényleg fantasztikus sivatagi élményt kínáló homokdűnék és a Zabriskie Point, ahol a híres hippi filmjét forgatta Antonioni mind mind zárat és későbbi tárhelyet nem kímélően késztetik a fotóst az exponálógomb folyamatos nyomkodására.

A híres Zabriskie Point:

Hajnalban mentünk a homokdűnékhez és fejlámpákkal világítva, a homokban bukdácsolva (nagyon nehéz benne menni) vártunk a napfelkeltére. Itt is olyan békesség volt, hogy néha megszólaltam, hogy biztos legyek benne, hogy ott vagyok és lélegzem. A kicsinek tűnő és valóban nem nagy dűnék gerincén haladva sokszor eszembe jutottak filmek és történetek a sivatagi vándorokról és szenvedéseikről.

Éjjel a Badwater medencénél a kihalt tájra ráborult a gyönyörű csillagos ég. Itt is megtapasztalhattam a végtelen csendet és nyugalmat. Régi vágyam egy Tejutas kép is összejött.

Death Valleyből visszaautóztunk a kiindulópontunkra Las Vegasba, ahol állvánnyal felszerelkezve késő éjszakáig jártuk az igazából egy hatalmas főutcából és rengeteg szállodából álló szórakoztató városközpontot. Kemény 2 dollárt játszottam el az egyik kaszinóban és mikor az egyikkel nyertem újabb 2 dollárt, de azt hittem 20-at és nagyon megörültem páran azt hitték a jackpotot ütöttem meg:) Aztán a 0,08 dolláros vouchert, amit a gép kiadott elhoztam emlékbe, mert valószínű a pénztárnál kiröhögtek volna:) Aki arra jár mindenképpen várja meg a külön műsort adó szökőkutat a Bellagio Hotelnél.

Az egyik kaszinó a sok közül:

Show a Bellagionál nagyon eltalálva éppen a Time to say good bye c. számra hangolva:

Végig minden percét imádtam ennek az útnak. Remélem nemcsak a képeim, de memóriám is sokáig megőrzi az ottani élményeket: a végtelen távlatokat, a marsbéli tájak látványát, a Grand Canyon fantasztikus együttes naplementéjét és teliholdkeltét, a navajo kanyonok misztikus varázsát, a természeti erők csodáját, amely kristályokban őrzi a múltat, a Death Valley világvége helyeinek hangulatát és a végtelen szabadság érzését a Route 66 környékén autózva.

A képek száma 2000 fölött járt, ebből az átfogó válogatás mintegy 105 fotóval itt: link


Ismét indul a szezon

Rég írtam utoljára, de remélem azért maradt pár olvasó aki szeretne a makrofotózásról többet megtudni vagy csak szívesen olvasgatja az úti írásaimat.

Nagyon vártam, hogy  a 2013/2014-es téli szezon több jeget és fagyot hozzon, mint az előző. Azonban most még enyhébb tél volt a fővárosban, így jegezni összesen két éjszaka volt lehetőségem. Egyszer a hópehely fotózást is kipróbáltam, de az nagyon nagyon sőt még annál is macerásabb. Aztán olyan enyhülést jött, hogy több kimondottan tavaszi virág is télen nyílt ki, teljesen megzavarodott a természet.

Áprilisban kezdem meg a makrózásom 3. évét. Időközben utazgattam is, amiről tervben van egy 2 bejegyzéses élménybeszámoló. Tavaly októberben Nyugat-Amerika csodás sziklás, sivatagos vidékein jártam különböző nemzeti és állami parkokban, a Grand kanyontól a navajo földeken át Death Valley világvége helyeire. Idén pedig egy különleges geológiai helyre sikerült eljutnom, ahol az extrém időjárás ellenére, kisebb sérüléseket és megfázást leszámítva csodás napokat tölthettem.

A 2014-es év elejét tekintve tehát friss idei növényfotók és úti beszámolók hamarosan!


Makrofotózás fordított objektívvel 2.

Jóval korábbra terveztem ezt a bejegyzést, de most jutottam el még csak a megírásához. Igaz közben gyakoroltam is a technikát rendesen. Az első részben a szimplán fordított 50-es obi volt a téma méghozzá közgyűrűsoron. Másik kéznél lévő módszer a kitobi megfordítva, ami 18-55 esetében elég brutális tud lenni. Előny ugyan a zoom lehetősége, de minél nagyobb a látószög annál durvább a leképezés és egyben a mélységélességi sík is igencsak minimálisra szűkül. Ezek a módszer hatalmas hátrányai. Nagy homály elől, nagy homály hátul és a témának megfelelően picinek kell lennie, hogy a képen téma lehessen. Nem véletlenül népszerű módszer a  rovarszemfotóknál ez a technika. További nehézséget okoz a tárgytávolság csökkenése valamint a téma beárnyékolása is. Itt már sokszor szükség lehet a vakus megoldásokra vagy egyéb megvilágításra.

Sokat kutattam makrózásom ezen fázisában az objektívek terén. Olvastam hazai és külföldi fórumokat, megkérdeztem makrós ismerősöket és kicsit belekavarodtam a régi idők fényképezőgépeibe. Próbáltam a fix klasszikus 50-es obit, aminél rögtön jött az automatikából adódó probléma. De (gondolom Nikonéknál is) a mélységélesség vagy blendebeugrasztó gombbal itt van egy trükk. Simán feltéve az obit beugrasztjuk a gombbal a blendét és nyomva tartva! levesszük, majd fordítva tesszük vissza (persze a megfelelő fordítógyűrűvel az elején). Nem érdemes a rekeszt túl szűkre állítani, már 8 vagy 11-es értéknél is jelentősen "besötétedik" amint a keresőbe tekintünk.

1. Fordított automata fix obi (28, 35, 40, 50mm) vagy kitobi (18-55mm)

Előny, hogy kitobi általában alapobi a fotós készletben, az 50 1.8 is a kötelező darabok közé tartozik és használtan baráti áron beszerezhetőek. Fontos tudni, hogy nem mindegyik gépen van ez a blendebeugrasztás pl Canon 1000D-n nincs. Nikonok esetében sajnos nem vagyok jártas annyira a típusokban, de a gépek többségénél biztosan van ilyen lehetőség.

2. Fordított fix manuális objektívek (28,35,40,50mm)

Amikor eljutottam a fordított objektíves módszerhez páran ajánlották a régebbi fix objektíveket. Pl. Pentax, Minolta, Pentacon, Tokina. A régi objektívek jó része az úgynevezett M42-esek közé tartozik, azaz az 42mm-es szabványhoz, ahol a csatlakozás menetes volt és nem a mostaniakhoz hasonló bajonett. A fotós csak szimplán betekerte a vázba pl. egy Praktica vagy Zenit gépbe. Először még kicsit visszapattantam a témáról, azt gondoltam, hogy ez túl bonyolult, de később, mikor megint csak előkerült a fordított objektív téma meggyőztek, hogy itt találhatok egyszerű és olcsó megoldást.

A külföldi, főleg amerikai fórumokról megtudtam, hogy nem mindegyik objektív alkalmas erre a fordított technikára. Az optikai-fizikai törvények miatt megfordítva az általános obit valóban szenzációs nagyítást tapasztalhatunk ám mégsem adnak ugyanolyan eredményt. Van egy kedvenc Pentacon 29mm-es obim, amit kimondottan szeretek ósdi épületeknél használni, de megfordítva szinte nincs igazán éles pont a képen. Időközben az egyik kedvenc fotós boltomban is hasonlóan extrém makrósba botlottam, aki szintén sokat segített (köszönet az Optiform munkatársának:) ).

Előnye a régi manuális obiknak, hogy párezer forintért beszerezhetőek, a blende manuálisan állítható bármikor, a hozzá való adapter is hamar és olcsón fellelhető a neten.

Megvan a módszer, megvan a technika, már csak a megfelelő téma hiányzik. Tekintve, hogy sokszor a téma vezeti az embert eddig, így ez nem okozhat gondot. Nálam a pókok határozása volt az egyik elindító ok. Karl Csaba rovarász és pókász ismerősöm többször kért segítséget egész közeli, nagy leképezésű fotókhoz. Sok kisebb méretű pókfajnál ugyanis a szemek elhelyezkedése és a potroh mintázata segíthetnek a pontos határozásban. Engem pedig rabul ejtett, hogy tényleg mennyire másképp rendeződnek a szemek a fajoknál.

Azonban sokszor a kevesebb néha több. Egy idő után rájöttem, hogy a módszer tágabban varázslatos háttérrel szolgál és sokkal barátságosabb mondjuk rovaroknál, mintsem egy túl közeli rovarpofa részlet. Ami komolyabb gyakorlást igényel az a kézből való fordított obis makrózás. Nagyon nehéz bemozdulásmentes, igazán jól eltalált éles képet lőni, annyira kicsi az élességi sík. Aki ennél többet szeretne kihozni az élességből, annak érdemes olvasgatni a focus stacking módszerről bővebben. Itt több (gyakran akár 100 feletti) fokozatosan elcsúsztatott élességi síkú képből összetéve alakul ki egy nagy leképezésű, mégis szinte végig éles kép. Külön topik az Index fórumon: link

Néhány kép a  próbálkazásaim közül:

Fordított automata 50-es:

Fordított 28mm-es manuális obi:


 

Következő bejegyzésem az idei nagyutamról, a vadnyugati túrámról fog szólni.


Makrós siker!!!

A sok gyakorlásnak is beérik előbb-utóbb a gyümölcse. Egyrészt mert póklászás és egyéb rovarok fotózása kapcsán sok jó emberrel és tehetséges fotósokkal sikerült megismerkednem, másrészt 2 év elteltével a technikai és tudásbeli fejlődésem könnyebbé tette a fajhatározásokat, sok hasznos dolgot tanulhattam.

Aminek pedig most nagyon örülök az az, hogy az EISA Photo Maestro pályázaton, aminek idén a Macro volt a témája, sikerült a hazai mezőnyben az I. helyet elérni és így részt venni a varsói nemzetközi megmérettetésen. Igaz ott a dobogóra nem jutottak fel a hangyáim, azonban mindenképpen nagy eredmény ez a számomra.

A hazai szervező a Fotó-videó magazin, az aktuális számban megjelentek a hangyáim:

link

A XXX. MAFOSZ szalonba pedig a Jéglegyező c. képemnek sikerült bejutnia:

Fotó-Hungarikum 2013 album

Kovadri-féle nagy makrós teszt

Magam sem hiszem, de végre sikerült elérnem a nagy makrós tesztig. Hétvégére ugyan elég rossz időt mondtak, még jó hogy nem hittem nekik. Mióta teljes egészében belevettem magam a makrózásba (épp két éve) tervem volt egy makrós teszt. Mint ahogy sok kezdő makrósban, így bennem is sok kérdés felmerült a makrofotózásaim kezdetén. Kezdve a közgyűrű vagy Raynox, állványról vagy kézből, a fűt, fát vagy bogarat egész a hogyan legyen a leképezés egyre nagyobb problémáig. Több emailt is kaptam hasonló kérdésekkel, így végére érve az alapmódszereknek eljött a teszt ideje.

Készítettem pár képet az eszközökről is:

A vakunak majd a Makrofotózás fordított objektívekkel 2. részében lesz szerepe.

A tesztben résztvevő eszközök:

objektívek: 18-55mm kitobi, 70-200mm teleobjektív, 50mm fix, 29mm fix, 100mm makroobjektív

68mm közgyűrűsor

Raynox DCR 250 előtétlencse

nagyítólencse 105mm

fordítógyűrűk, menetszűkítő és -bővítők

kuplunggyűrű 2 objektív szembefordításához

kétszerező

A képeket igyekeztem nagyjából azonos beállításokkal, fényviszonyoknak megfelelően azonos/hasonló "világossággal" (a záridő változtatásával) elkészíteni. Ez nem sikerült egyenletesen (nem olyan egyszerű), ahol sötétebb a kép, ott az adott technika is okozza, illetve a 105-ös nagyítólencsénél a távolság miatt is egyből jóval világosabb lett a kép, gyorsabb záridő lehetséges.

A képek ISO100-on, F8-as rekesszel készült. Mindegyike alatt megtalálható a belinkelt 1800*1200px kép is (igaz a Picasa nekem csak 1024 pixelben hajlandó megjeleníteni). A távolság a frontlencsétől mért távolság (kerekített érték +/- 1cm). Az objektívek fókusztávolsága a végtelenre állítva (kiv. makroobjektív). A képeken semmilyen módosítás nem történt, az eredeti képek jpeggé konvertált változatai.

Akkor kezdjük az elején. Általában a közgyűrűsor és az előtétlencse az elsők között van, amiket egy kezdő makrós beszerez. Illetve a fordított kitobi szintén az egyik első próbálkozás.

Tesztalanyom pitypang hiányában egy másik kis sárga növényke volt. A méretek kedvéért egy gyufaszállal lefotóztam.

Célom a különböző módszerek nehézségeinek, buktatóinak, leképezéseinek, anyagi befektetéseinek és felhasználhatóságának bemutatása. A képek nem igazi tesztfotók, inkább csak a nagyjábóli összevetéshez készültek. A későbbiekben még hozok példákat a használható módszerekre .

 

1. Módszer 70-200mm teleobjektív+közgyűrűsor

- Előny: nincs plussz lencsetag vagy minőségromlást okozó bármely más üveg, egészen homogén háttér, változtatható vastagságú a közgyűrűsor (három részes: 12mm,20mm,36mm)

- Hátrány: fényerőveszteség, kézből nehézkes, szükséges fényerős teleobjektív (min. f4), közgyűrűsor jelátvivős (20-25ezer Ft), inkább statikusabb témákhoz állványról, közepes nagyságú növényekhez, gombákhoz, mintákhoz

 

1./a 200mm-en

távolság: 75cm

nagy felbontás

 

1./b 70mm-en

távolság: 6cm

nagy felbontás

 

2. Módszer 70-200mm teleobjektív+Rayxnox DCR 250

- Előny: fix távolság (10-15cm objektívtől függően), nincs fényerőveszteség, könnyen használható előtétlencse (csíptető)

- Hátrány: plussz lencsetag, amely befolyásolja a képminőséget, előtétlencse 10-15ezer Ft

- Érdekesség a közgyűrűsoros képekhez képest itt épp fordítva van: 200mm-en nagyobb a leképezés

 

2./a 200mm-en

távolság: 11cm

nagy felbontás

 

2./b 70mm-en

távolság: 11cm

nagy felbontás

 

3. Módszer teleobjektív+közgyűrűsor+Raynox DCR 250

- Előny: nagyobb leképezés

- Hátrány: kisebb mélységélességi tartomány, csak egészen kis témákhoz, részletekhez (ahol nem mintázat és faltól-falig élesség kell), csekély képminőségromlás az előtétlencse miatt

 

3./a 200mm-en

távolság: 10cm

nagy felbontás

 

3./b 70mm-en

távolság: 3cm

nagy felbontás

 

4. Módszer fordított 18-55mm kitobi

- Előny: kimondottan nagy leképezés (tehát egy nagyobb hangya alig fér bele a teljes képmezőbe 18mm-en), könnyű, egyszerű, olcsó adaptergyűrű (2-3 ezer Ft), fix távolság (4-5cm), homogén háttér

- Hátrány: iszonyú kicsi mélységélesség tartomány (tizedmilliméterek), keresősötétedés, hosszabb záridő szükséges, nehezen megtalálható élességi sík, alig néhány cm távolság, rekesz előre megadása szükséges, élesség és képminőség gyengébb

 

4./a 18mm-en

távolság: 4cm

nagy felbontás

 

4./b 55mm-en

távolság: 5cm

nagy felbontás

 

5. Módszer fordított fix objektívek

- Előny: nagy leképezés, könnyű, olcsó fordítógyűrűk, olcsó M42-es objektívek (későbbi bejegyz-ésbenbővebben), teljesen homogén háttér

- Hátrány: nagyon kicsi mélységélességi tartomány, keresősötétedés, nehezen található élességi sík, élesség és képminőség gyengébb, képen zajosodás nagyobb lehet

 

5./a fordított 50mm-es objektív

távolság: 10cm

nagy felbontás

 

5./b fordított 29mm-es objektív

távolság: 5cm

nagy felbontás

 

5./c fordított 29mm+közgyűrűsor+kétszerező

távolság: 5cm

megj.: nagyon nagyon kicsi mélységélességi tartomány, szinte használhatatlan

nagy felbontás

 

6. Módszer fix objektívek közgyűrűsoron, kihuzaton

- Előny: nagyobb leképezés plussz lencsetag nélkül, olcsó kihuzat (M42), olcsó adaptergyűrűk (M42-EOS), homogén háttér

- Hátrány: hosszabb szett (kézből nehézkes), fényerőveszteség, szűk mélységélességi tartomány, csak kis témákhoz, hosszabb záridő, objektívtől függő képminőség

 

6./a 50mm objektív+közgyűrűsor

távolság: 5cm

nagy felbontás

 

6./b 29mm objektív 120mm M42-es kihuzaton

távolság: 0 (a téma szinte hozzáér a lencséhez)

megj.: szinte használhatatlan

nagy felbontás

 

6./c 29mm objektív+120mm kihuzat+kétszerező

távolság: 6cm

megj.: minőségromlás, kézből nagyon nehézkes

nagy felbontás

 

7. Módszer 105mm nagyítólencse kihuzattal

- Előny: olcsón beszerezhető különféle használt nagyítólencse, nagy fókusztávolság, könnyű, kicsi, olcsó adaptergyűrű (menetszűkítő v. -bővitő), homogén háttér

- Hátrány: kihuzat szükséges, nem szabványos menetek, leképezés kisebb

- Érdekesség: kihuzat nagyságától függően változatos háttérmosás (későbbi bejegyzésben)

távolság: 22cm

nagy felbontás

 

8. Módszer 100mm makroobjektív

- Előny: makróra tervezve, alapból 1:1 leképezés, jobb képminőség, kézből is használható, rengeteg témához: fű, fa, rovar, kisteleként is használható pl. a 100mm-es

- Hátrány: fókuszállítás az objektív előre-hátra mozgatásával, drága (50-200ezer Ft közötti használt obik), alapból "csak" 1:1 leképezés

távolság legközelebbi fókusztávolságon: 12cm

nagy felbontás

 

9. Módszer 100mm makroobjektív kiegészítőkkel

- Előny: nagyobb leképezés

- Közgyűrűsorral fényerővesztés, előtétlencsével plussz lencsetag miatti minőségromlás (igaz csekély)

 

9./a közgyűrűsorral

távolság: 9cm

nagy felbontás

 

9./b közgyűrűsorral+Raynox DCR250-el

távolság: 6cm

nagy felbontás

 

10. Módszer egymásba fordított objektívek

- Előny: nagy leképezés, olcsó kuplunggyűrű (1-2ezer Ft)

- Hátrány: nehéz és hosszú a szett egyben, kicsi mélységélességi tartomány, vignettálás, kézből szinte használhatatlan, csak nagyon pici témákhoz, képminőség az objektívek minőségétől függő, a lencserendszerek miatt élesséh és minőségromlás, zajosodás lehetséges, nehezen található élességi sík, nagyon kis fókusztávolság

megj.: további tesztek a későbbi bejegyzésekben

 

10./a 70-200mm teleobjektív 200mm-en+fordított 50mm objektív

távolság: 4cm

nagy felbontás

 

10./b 100mm makroobjektív+fordított 50mm

távolság: 1,5cm!!!

megj: nagyon kicsi fókusztávolság!

nagy felbontás

 

A fordított objektíves fotózás nagyvakus, kézből rovarászós módszeréről és a nagyobb leképezésű fotókról hamarosan készül bejegyzés.


Új szezon ibolya nyitánnyal

Elindult a szezon méghozzá igencsak nyáriasan. Két hét alatt igyekezett bepótolni a természet a lemaradást. Előkerült egyik kis kedvencem is a szomszédban, a Pokoli cselőpókom, aki novemberben ásta be magát télire. Remélem hamarosan meglesznek a kispókjai. Kivirágoztak a meggyfák és megjelentek az ibolyák is. Alaposan el is térítettek a nagy makrós tesztemtől, pedig már teljesen rászántam magam, hogy az összes kütyüt, obit, kiegészítőt kihurcoljam a kertbe és összerakjam a bejegyzéshez. Ehhez képest 3 napot az ibolyákkal voltam elfoglalva, pedig nem igazán megy túl jól nekem a virágfotózás, gyakorolni viszont tökéletes. A végeredmény aztán várakozásaimon felüli lett. Megjegyzem, hogy a kedvenc makró obim helyett egy régi M42-es 29mm-es Pentaconnal sikerült megtalálnom az utat az ibolyákhoz.

Többen az ismerőseim közül komornak találták a képek hangulatát, de nekem nem tűnt úgy, annyira az ibolya ragyogása kötött le. Akárcsak a jegeknél, itt is sikerült új dolgokat tanulnom a fény hatalmáról és arról, hogy mennyire nem mindegy honnan érkezik.


Kissé hátulról ferde szögben érkező fényben:

 

Ferdén előlről-oldalról érkező fényben, amiből a háttérre is jut:

 

Vegyes fény (zseblámpával segédlettel):

 

Fekvő és álló formátum egy témára:

 

Hamarosan a makrós tesz!


Új jeges weboldal

A mostani téli szezon nem bővelkedett igazán fagyos napokkal (-15 -20 fokok) legalábbis a fővárosban, de már tavaly elkezdtem egy angol nyelvű weboldal készítését (de inkább képek, mint szöveg), amelyet csak a kedvenc jégformáimnak és egyéb fagyos témáknak szánok és most elkészült. Remélem folyamatosan tudom majd bővíteni évről évre újabb témákkal. Akit érdekel a jegek változatos világa látogasson el a következő oldalra:

www.icephotos.ewk.hu


Feketén-fehéren

Először is Boldog Új Évet minden Kedves Olvasómnak!

Az időjárást tekintve ugyan hó van bőven, de a -10 fok alatti jégtermesztő hideg még várat magára a fővárosban. Így aztán addig is a szoba kellemes melegébe burkolózva merüljünk el kicsit a digitális sötét labor bugyraiban. Na jó elég lesz a búvárszemüveg pipával, nem fogunk mélyre merülni, inkább érdekesebb vizek felszínén evickélünk. Jó ideje foglalkoztatnak ugyanis a fekete-fehér, monokróm vagy szépia jellegű képek. Köszönhetően egy fotózásaim kezdetén megismert amatőr magyar fotósnak, József hosszú záridős képeinek (http://jozsefpataki.eu/), majd a whytake.net oldal fantasztikus fotóinak.

Többféle elméletet olvastam és hallottam a fekete-fehér fotózás és fotók készítésének témájában. Stílusában és hozzáállásában egyik kedvencem Guy Tal (weboldala), aki könyvében rengeteg dolgot mesél a fekete-fehér látásmódról. (Persze még bőven vannak a régmúlt és jelen fotósai között olyanok, akiket érdemes tanulmányozni) A legtöbb elméletben közös, hogy az igazán mutatós ff képhez szükséges, hogy felkeltse a figyelmet színek nélkül is. Ez a következő dolgok vizsgálatával lehetséges:

- fények: erőssége, csúcsfények-árnyékok aránya

- kontraszt: hatás, dráma, kiemelés

- formák: kiugró téma, figyelem felkeltése

- színtónusok, árnyalatok

Sokak szerint színes képből kell kiindulni. legalábbis a feldolgozásnál. Ha gépet monokróm módba állítjuk és RAW-ban fotózunk, akkor attól még minden szín információ megmarad utólag, viszont az LCD-n megjelenő kép segíthet a kompozíció megtalálásában.

Az is biztos, hogy már színesben látni kell azokat az előjeleket, amik arra mutatnak, hogy érdemes úgy nekiállni a képkészítésnek, hogy majd ff konverzió lesz a vége. Ha pedig már előre tudjuk a kiszemelt témát és megvan az elképzelés, akkor kicsivel könnyebb dolgunk van. Minél többet tudtam meg a konverziókról, annál inkább kiderült számomra, hogy mekkora hatásuk van a különböző színeknek, sokkal jobban oda kell figyelni rájuk, mint sima, színes fotózásnál. A filmes fotózás aranykorában különféle szűrőkkel és filmekkel lehetett variálni és biztos volt még pár trükk laborban, ami lassan feledésbe merül a digitális korszak térhódítása okán, bár egyre többen térnek vissza vagy próbálják ki újra az analóg világot (nemsokára én is).

Többnyire nálam 3 dolog az, ami arra indít, hogy egy-egy képemet átalakítsam a fekete, a fehér és a szürke különböző tónusaiba. Az egyik az erős kontraszttal rendelkező témák: havas képek, mondjuk fák a hóban, erős fény-árnyék témák. A másik, amikor a képen egy-két szín és/vagy forma a fő téma és kellően elütnek a háttértől vagy a kép többi részétől. A harmadik, amikor kapásból nem biztos, hogy áttenném fekete-fehérbe, de kellő képfeldolgozással mégis jobban mutat pl. egy sziklás-vizes fotó. Igaz erre van, hogy azt mondják öncélű feldolgozás vagy csak azért fekete-fehér, mert színesben valahogy nem néz ki jól a fotó, akkor hátha ff-ben mutatósabb. Ennek gyakorlásában sokat segítenek az erre kihegyezett célprogramok, mint pl.a Silver Efex pro a Nik software-től. Kísérletezni pedig bármilyen képpel lehet, úgyis látszik, ha azon semmilyen feldolgozás nem segít. Ekkor lehet nyomni a delete gombot, hiszen drága a tárhely és sosincs elég Mbyte.

Egyik első képem, amelyiket átalakítottam, egy eleve nem túl színes fotó az ellenfénynek köszönhetően. Felül az eredeti, bal lent az első sima feldolgozás (ha minden igaz nem is Lightroommal, hanem még a Canon saját programjával a Digital Professional Photoval), jobb alul pedig a Silver programmal, ami a Photoshophoz vagy Lightroomhoz kötött modulként működik. Ennél a képnél elsőre az alap beállítások is elegendőek: szürkeárnyalatossá tétel, majd kontraszt, csúcsfények és árnyékok módosítása.

Hasonló téma a második fotóm is, ami szintén ellenfényes és pipacsgubókat ábrázol. Itt már a Silver program egyik előre definiált presetjét használtam, mert teljesen megfelelt a célnak.

Kicsit erről az emlegett Silver Efex programról. Rendkívül igényes módon lettek összeválogatva a különböző eszközök és beállítások a színes képek fekete-fehérré alakításához. Külön kiemelendő, hogy a beépített U point technológia lehetővé teszi a fotó különböző részeinek egyedi finomhangolását. A terület nagysága változtatható és több területet is módosíthatunk különállóan. Több előre beállított, úgynevezett Preset is található a programban, amelyekből egyet kiválasztva (ami közel áll az elképzelésünkhöz) a képen azonnal megjelennek a definiált beállítások, de ezeken finomíthatunk az eszköztárban található opciókkal (pl. más világosság vagy kontraszt érték, hozzáadhatunk valamilyen színezettséget vagy többféle régi film hatást is, keretet, színszűrőt, egyebeket).

Ha megvan a kiszemelt fotónk, amit szeretnénk feldolgozni, több módon is megtehetjük. A nagyon minőségi feldolgozáshoz érdemes a nyers képből (raw) egy 16 bites TIFF képet konvertálnunk méghozzá adobe rgb vagy prophoto rgb színtérben (itt ugyanis jóval több színárnyalat marad meg, mint az srgb-ben). Ezután a meglévő programban, ami a rendelkezésünkre áll nekiállhatunk kidolgozni a képet. A leggyakoribb a Photoshop és a Lightroom, illetve a Silver Efex célprogramja. Első lépés azonban a színes kép vizsgálata. Nagyon nagy különbségeket érhetünk el a megfelelő fehéregyensúly beállításával. Itt látszik, hogy mekkora erejük van a színeknek a későbbi szürke árnyalatokban. A Lightroomban ráadásul külön is tudjuk állítani egy adott pont színeinek erősségét. Ha megvan az előzetes finomítás, akkor kapcsolhatunk a szürkeárnyalatos változatra. Ezután beállíthatjuk a kontrasztot, a csúcsfényeket, árnyékokat, területenként finomhangolhatunk vagy PS-ben jártasabbak maszkokkal és layerekkel ügyeskedhetnek. A Silver programban pedig még bővebb palettáról választhatunk. (neten és fotós könyvekben rengeteg tipp fellelhető a témában)

Persze ahogy említettem vannak képek, amelyek nem alkalmasak az átalakításra, hiszen az adott színek tónusai nem ütnek el annyira, hogy a szürke árnyalataiban látványos részleteket adjanak. Ilyen az alábbi kép is:

Csak az alsó képet látva, lehet fel sem ismernénk, hogy mit is ábrázol.

Néhány kép, ahol szerintem talán mutatósabb a konverzió (mindenki egyéni ízlése alapján eldöntheti):

Hamarosan egy kis barkácsról és régi gépek világáról lesz bejegyzés.


Címkefelhő
Feedek
Megosztás